A szabó ruhái

 

Szabó Tamást a legtöbben a néhai Palermo Boogie Gang szájharmonikásaként ismerik: Ferenczi György mellett jelenleg ő az ország legjobb pofagyalusa. Fél éve önállósodott, járja a maga útját, néhány hónappal ezelőtt The Tailors Clothes (A szabó ruhái) címmel szólólemezt jelentetett meg. Az album címéhez méltóan sokszínű és eklektikus, egy fiatal pesti polgár szónikus naplójegyzetei.

- Az ortodox Palermo-hívők jócskán meglepődhettek ezen a lemezen: elég merész a bluest összeereszteni a mai tánczenékkel, a rappel, a dancefloorral.

- Ez az album inkább csak kísérletek sorozata, a megjelenést megelőző egy év dilemmáinak zenei lenyomata. Szeretnék továbbra is nyitott lenni, minél több műfajban megméretni magamat. A múltkor egy éjjeli rádióriport alatt egy hatvanöt éves bácsi és egy tizenhét éves gyerek is betelefonált, persze mindegyiknek más rész tetszett róla. Nem akarok hátat fordítani teljesen a bluesnak, jelenleg is próbálok egy klubzenekarral, április közepén talán színpadra állhatunk. Emellett szeretnék valamilyen modernebb anyagot csinálni. Sokan ajánlották a segítségüket, egy budapesti koncertet még könnyű összehozni, elég, ha a barátok eljönnek.

- Elég "urbánus" ez a lemez.

- Nem csoda, bennszülött fővárosi polgár vagyok. Kicsit olyan, mint Budapest: eklektikus, nagy érzelmi kilengések. Gyerekkoromat Pestlőrincen éltem le, a repülőtér környékén, eléggé elhanyagolt területen. Egyik oldalon a temető másikon orosz laktanya. Ha falun nőttem volna fel, a piacon még szamarat, kacsát bárányt is árultak. Tizenkét éves koromig a várost számomra az állatkert, a cirkusz és Dagály strand jelentette. Később Újpalotára jártam nyomdaipari középiskolába, rövid ideig laktam Kőbányán, panellakásban, most pedig itt, a Ferenciek terénél.

Nem vágyik néha vissza a külvárosba?

Dehogynem. Lőrincen voltak még kis közösségek, mindenki tudta, ha találkozni akart a többiekkel, este hová menjen. A belvárosban ez eléggé hiányzik, bár vannak itt ; biztos találkahelyek. Nem véletlenül ragaszkodom például Múzeum cukrászdához, mert tudom, hogy azok, akiket nap mint nap szívesen látok, itt biztos, hogy megfordulnak. De kevés ilyen hely van Pesten.

- A lemezen gyakori a szomorkás hangulat. Hatással van erre az, hogy ön e város lakója?

- Abszolút. A várostól depressziós leszek. A munkám miatt nem költözhetem máshova, egy jobb, világosabb belvárosi lakás bérlése pedig minimum a mostani duplájába kerülne. Nekem mindig fontos volt a fény. Egykoron kertes házban éltem, egy erdő közepén, aztán két évig Kőbányán, egy lakótelepen. Engem nem nyomasztottak az alacsony szobák - pedig Lőrincen négy méter volt a belmagasság -, az sem zavart, ha hallottam a felettem lakó cipőjének kopogását, az viszont már igen, hogy, a házak közelsége miatt a szomszéd bebámult az ablakon. Most egy belvárosi bérház negyedik emeletén lakom, egy sötét lakásban. Reggel nem tudom megállapítani, hagy süt-e a nap, esik-e az eső vagy havazik, netán köd van. Nem csoda, ha szomorkás a hangulatom néha. Nemrég járt nálam az egyik görög barátom, aki a fény országából érkezett, itt meg egy hét leforgása alatt depressziós lett. De vannak ismerőseim, akik a bérház legalsó szintjén laknak, ahová még nyáron sem süt be a nap. Ettől az ember egy idő után kénytelen-kelletlen besokall. És ez tükröződik a zenéjében is.

 

J. B. Sz.