Miért és hogyan oszlott fel a Palermo Boogie Gang?

Egészen pontosan augusztus 17-én volt az utolsó fellépésünk a Szigeten. A zenekar előtte már jó ideje "csak úgy" létezett, és voltak kisebb menedzselési gondok is. Végül az egész úgy alakult, mint a szerelemben: valakinek ki kellett mondania, hogy kész, vége, nem lesz több koncert. Amikor '96 novemberében megjelent az utolsó Palermo-lemez, már lehetett valamit érezni, de azután később egy-egy bulin még időnként voltak biztató jelek. De így is csak augusztusig működött a dolog.

Közben már dolgoztál a szólólemezeden is?

Igen, ez a mostani anyag több mint egy éven át készült, és teljesen önerőből hoztam össze. Én csináltam a grafikákat, szerveztem a nyomdát, szponzort, plusz még meg is kellett élnem valahogy. De azért nagyon élveztem az önállóságot. Furcsa egyébként, hogy éppen a Rock In Box kiadó jelentette meg, mert ők inkább oldiest meg más rétegzenéket nyomnak. Maga a lemez eléggé eklektikus, pesszimista és visszafogott lett, nagyon belejátszott a pillanatnyi közérzetem. Havonta jártam be a stúdióba feljátszani, keverni, javítani stb., szóval nehéz szülés volt.

És milyen témák kerültek rá?

Nézd, én egy bigott bluesista vagyok, és azt hiszem, hogy ez egy egész életen át tartó szerelem. Gyűjtöm a blueslemezeket, bementem Louisiana Redhez az öltözőjébe, amikor itt járt, tíz évig játszottam a Palermóban. Erre az anyagra azonban mégsem a dögös, feka, torz harmonikahang jellemző, hanem inkább a steril, hipózott hangzás, nem tudom ezt máshogy mondani. Meg akarom változtatni a harmonika funkcióját a zenekaron belül: globálisan szeretnék foglalkozni vele, ahogy az 1993-ban írott, majd az idén újra kiadott könyvemből is kiderül. Tudod, pár éve hallottam egy együttest, amely három-négy öregebb harmonikásból állt, és azok aztán mindent játszottak, még csárdást is. Ezt kiadtuk olyan háromszáz példányban, ami nevetséges, de legalább dokumentálva van. Azt gondoltam magamban: ez is harmonika! Egyébként manapság a legnagyobb nevek is játszanak klasszikus zenét, például Gershwint. Mindezt persze nem lehet egy órában visszaadni, de azért sok minden rákerült az albumra a vollenweideres tapétazenétől a Dead Can Dance-es ötleteken keresztül egészen a soft rockig, de az utolsó szám például egy dancefloor-paródia. Ez a lemez is én vagyok, abszolút rólam szól, csak ezt az oldalamat még nem mutattam meg senkinek. A kortársakkal (Kimnowak, Quimby) szemben - akik a különböző próbálkozások ellenére is egységes képet adnak magukról - nálam egy szám sem hasonlít a másikra. Manapság ugyanis sok mindenhez kell érteni, pláne ezen a kis hangszeren. És azért is fontos, hogy kész lett ez a CD, mert a következő generáció számára esetleg kiindulási alap lehet. Ha nem csinálja meg senki, nem mutatja meg senki a tizenéveseknek, akkor egyre valószínűbb, hogy itt még évekig nem fog történni semmi. Sajnos ugyanez érvényes a hazai blueséletre is, amely voltaképpen két-három zenekar fennállásával egyenlő: Jenőék, Valterék... A többiek, azt hiszem, nem nagyon ismerik ezt a műfajt.

Miért nincs rajta a neved a borítón?

Szándékosan. Nem mintha túlságosan ismertnek gondolnám magam, de egyrészt nem szeretem a Szabó Tamás nevet, másrészt meg azt sem akarom, hogy valaki a név miatt vegye meg a lemezt. Ilyen szempontból végül is lehet, hogy ez egy kereskedelmi baki - bár a címe annyira többjelentésű, hogy még én is elférek mögötte.

Az előbbi okfejtés tudatában kiket hívtál meg a stúdióba?

Pribil Gyurit még az S-modellből ismerem, Vladár Karcsi kimondottan autentikus slide-gitáros, Nagy Szabolcsot még a fregattos időkből ismerem, persze a Jenő énekel, aztán Gyenge Lajos, Sipeki Zoli, Bese Csabi, és egy szerencsés összeköttetés révén Barry White Jr is közreműködik a lemezen, mivel nagyon kellett egy feka hang. Persze ezek az emberek mindig foglaltak, nehéz őket elszippantani - főleg az ilyen pangós időkben, mint most. Pedig jó lenne egy állandó társulattal klubozni. A február 7-én, a Lágymányosiban tartandó lemezbemutatón lesz három billentyűs, egy-egy dobos, gitáros, basszer plusz a vendégek és a vokalisták. Ezt így nyilván nem lehet sokszor összehozni, ezért a későbbi néhány fellépésen egy hatfős társaság fog játszani. De van egy tánczenekaros ötletem is, amelyben oldies-dalok lennének poposítva, szólók meg más unalmas dolgok nélkül. Persze azt sem szeretném, ha évi kétszáz buli miatt felőrlődne a társaság. Aki ilyen napi ritmus szerint él, az nem jár el moziba, színházba, sőt egy idő után a próbák is elmaradnak a folyamatos koncertezésnek köszönhetően.

Akkor így most tanítani is van időd.

Igen, hál' istennek akad tanítvány bőven. Még Veszprémből és Békéscsabáról is járnak fel Pestre, és ez nagyon nagy megtiszteltetés nekem. Mert Magyarországon korábban is voltak jó szájharmonikások - Hagyó Béla, Bacsek Pisti -, de végül a Ferenczi Gyurin meg rajtam futott be igazán a dolog. A tanítványaim közül is mindenki bluest játszana.

Téged hogyan fertőzött meg a blues?

Még annak idején én is ott csápoltam az Ifjúsági Parkban a Hobóra, kockás ingben, hosszú hajjal. Aztán tizennégy éves fejjel elmentem Nemes Nagy Péterhez, aki már akkor bluest gyűjtött, és rengeteg előadóval, illetve stílussal ismertetett meg engem. A ma zenélő skacokat mindez már nem érdekli: ismernek két-három nevet, és kész. Nevetséges. Mennyivel hitelesebben hangzik ez a zene a Jenő szájából, nem? Pedig az én generációmnak sokkal nehezebb dolga volt. Az országban nem lehetett harmonikát kapni, úgy kellett kemény valutáért feketén behozatni. Maszek lemezboltból is csak egy-kettő volt Pesten. és amikor valamelyik tulaj hazajött negyven-ötven lemezzel Bécsből, akkor hosszú sorokban álltak az üzlet előtt a fanatikus bélyeggyűjtők. Azért nevezem így őket, mert ők a ritkaságokra hajtottak, én meg, ha nem tetszett a lemez, úgy elajándékoztam, ahogy kell. Ma nincsenek ilyen fiatalok - pedig a felfedezés nagyon fontos. A blues sosem volt igazán felkapott dolog: régebben nem Prodigyt, hanem mondjuk Első Emeletet nyomtak mindenfelé, szóval az sem volt sokkal jobb időszak. És nem akarok anyázni, de ha valakinek gőze sincs arról, hogy honnan ered és miről szól ez az egész, akkor az inkább ne játsszon bluest. 1

 

Matusz Endre