A szóban forgó két zenész vérbeli blues-man, akik időtlen idők óta együtt nyomják, hogy mást ne mondjak, a Spo-Dee-O-Dee-ban: a zongorista Nemes Zoltán és a herflis Szabó Tamás. A lemezeik pedig, amelyek a látókörömbe kerültek: Szabó Tamás: "Part Of Silence", Szabó Tamás - Nemes Zoltán: "All Comes Back", valamint a Nemes által alapított Jambalaya: "I Just Wanted To Say" című albuma. Valamennyi az MMM Records kiadványa. Bemutatásuk sorrendje tudomásom szerint a kiadás időrendjének is megfelel.
Nos, alaposan kösse fel a fejhallgatóját, aki Szabó Tamás "Part Of Silence"-ére kíváncsi! No, nem a hangminőség tesztelése vár rá, hanem annak a zenei műveltségnek a felszínre hozása, ami ennek a sokrétű, már-már eklektikus (messze nem kizárólag blues) zeneanyagnak a megértéséhez, illetve élvezetéhez szükséges. Félreértés ne essék! Szó sincs arról, hogy alábecsülném az olvasóim zenei műveltségét! Sokkal inkább az a helyzet, hogy Szabó Tamás ebben a tekintetben nagyságrendekkel az átlag fölé emelte a mércét, aminek következtében e sorok írójának sem sikerült minden zenei utalást, illetve egyes feldolgozásokat (netán zenei poénokat) megfejtenie. Bocsánat érte! Azért megpróbálkoznék azzal, hogy a saját (itt-ott bizony, lyukas) szűrőimen átszűrve visszaidézzem a hallottakat.
Az első szám, a "Liber tango" talán a legismertebb Piazzolla-szerzemény hazánkban, így ezzel - kivételesen - könnyű dolgom van. A feldolgozás egyik poénja kiszámítható: ezúttal nem bandoneonon (kvázi tangóharmonikán), hanem szájharmonikán szól a dallam. A groove-okkal simán nyerő lehetett volna nálam, ha nem rakták volna át a ritmusát diszkóba. Bár, valószínűleg az én hibám, hogy nem járok efféle műintézményekbe, ezért nem nagyon díjazom a hozzájuk tartozó zeneféleségeket.
A "Paris-Texas" Ry Cooder muzsikája, Wenders 1985-ös filmjéhez. A groove-ok itt is megjönnek, ám most leginkább az elszállást biztosítandó. A "párizsi" kiindulópont megjelöléséhez némi Edith Piaf-sampler van a segítségünkre. Az út végpontja viszont érzésem szerint személyre szabott. A hallgató akár a saját végállomását is hozzáképzelheti!
A "Calling You" eredetét illetően gondban vagyok. Az alaphangulatát illetően popdal is lehetne, de kár filózni rajta, mert Perjés Katalin éneke és Szabó különös hangú harmonikája úgyis más dimenzióba teszi át. Az ember beleborzong.
Az "Autumn" szerzőjét sem ismerem, csak azt tudom, hogy ezen a lemezen a billentyűs Nagy Szabolcs szólódarabja lett belőle. Rövidke szám, mégis karaktere van!
A "Special Rider" Fekete Jenő szerzeménye, amely gyors egymásutánban kétszer is elhangzik. Az első, szűk kétperces "pub version"-ban a blues-gitárost Szabó Tamással duóban hallhatjuk. Mit mondjak? Amit egy gitár és egy herfli lejátszhat, az itt kérem, "le van játszva"! A második Nagy Szabolccsal kiteljesített, szöveges, angol nyelvű változat Fekete Jenő énekével. A lemez egyik csúcspontja ez a groove-okkal súlyosbított blues-szám, néhány egyéb magaslat mellett.
A "Don Juan" dallama igencsak ismerős, mégsem tudom igazából hová tenni. (Kezdem szégyellni magam.) Afféle "argentin tangó"-hangulata van, de amit Czomba Imre és Szabó Tamás kettőse csinált belőle, az egyszerre modern (ha akarom: szinte hip-hop) és vérlázító, utóbbi a szó jó értelmében.
(A) "The Way I Saw Her" egy Balanescu-darab által inspirált szerzemény, amelyet a fentebb említett úriemberek jegyeznek. A vonósnégyes hangulatát Kövi Artúr Bálint csellója idézi néhol, de a számnak nem ez a legfőbb érdekessége, hanem a legkülönbözőbb zenei világokon átívelő összetettség. Ha lehet, még Blalanescunál is több mindent szintetizál. A kortárs komolyzene ihletettsége blues-zal keveredik, de érezhető a dalban némi tangó-feeling is, és mintha a húszas, harmincas évek színházi zenéi (ld. Kurt Weill) is ott leselkednének a függöny mögött.
Erre hajaz némileg a "Ghost In This House" (amelynek sajnos, szintén csak ezt az előadását ismerem), Szabó Tamás kísértetiesen nagyszerű énekével.
Végre egy szám ezután, ami az, aminek elsőre látszik: az "Etude" szintén rövid lélegzetű szólódarab, a szerző, Nagy Szabolcs előadásában.
A "Sonata In G" pedig sajátos Bach-feldolgozás - két szájharmonikára! Erre varrjon gombot a jó öreg Johann Sebastian!
A "Pinball" szerzősége és előadói nincsenek jelezve, de 41 másodperc zaj-zene jogdíján valószínűleg senki nem fog összeveszni.
És vajon, mit komponálna Vivaldi, ha ma élne? Nagy valószínűséggel épp ilyen muzsikát írna, mint amilyet Szabó Tamás triója kerekített a "Concerto In G"-ből, ezekkel a helyes kis groove-okkal.
A blues-ízű "The Fly Always Finds It"-t Szabó Tamás Bacsa Gyulával együtt jegyzi, az előadását viszont kisajátította magának ezúttal. Az eredmény több mint érdekes!
A "Harmonica Rag" szokatlan hangszer-összeállítású gitár-klarinét-szájharmonika triója ismét olyan zenei világot idéz (száz év mínusz az időben), ami előtte nem kapott helyet a lemezen, olyan előadásban, ami másnak valószínűleg eszébe sem jutna.
Summa summarum, a "Part Of SiLence" különös, mi több: rejtélyes, ám annál nagyszerűbb anyag. Boldog és szerencsés az, aki előtt minden titka feltárul!
Szabó Tamás és Nemes Zoltán "All Comes Back" albumával sok tekintetben egyszerűbb a dolgom. Nem csak azért, mert a stílusa egységesebb, hanem, mert az előadói apparátusa is kisebb: szájharmonika és zongora duójáról van szó alapjában véve, leginkább Nemes Zoli énekével. A dolgot persze, itt sem lehet ennyivel megúszni! Egyrészt, mert a közös bandájuk ismeretében joggal várt boogie-woogie-k sorát balladák, bluesok és egyéb gyöngyszemek teszik változatossá. Másrészt pedig, mert a lemez vége felé vendég-zenészek is közreműködnek, vagyis a duózás mint olyan, nem teljesen igaz.
Igaz viszont, hogy a szűk egyórás lemezanyag elejétől a végéig magas színvonalú, élvezetes muzsikát hallhatunk. Olyat, amelyik méltó alkotóikhoz, ehhez az alaposan összeszokott, összecsiszolódott, "páratlan" pároshoz.