Ma a hazai blueséletről szólunk, a nálunk különlegesnek számító hangszer összeállítású Palermo Boogie Gang Anniversary címmel készített CD-t. Szabó Tamás szájharmonikással, Fekete Jenő gitárossal és Bacsa Gyula zongorista-harmonikással beszélgettünk a Zenészmagazin munkatársa.

Minden lemezetek más, mégis mi a változás az új CD-n az előzőkhöz képest?

Két feszítőrugója van, ami meg is adja a keretét és az egyensúlyát: a lemez modern vonulata és a tízéves eddigi zenélésünk mindenfelé lerakódott sava-borsa. Híresebb bluesklasszikusokat (például Ray Charles, Muddy Waters, Robert Johnson), kevésbé ismert szerzőket és tradicionális számokat is feldolgoztunk. Nagy vívódással, hogy milyen formában: úgy; ahogy eredetiben megszólalt, vagy a mai tudásunknak megfelelően. Ezért van olyan szám, ahol inkább a tradicionális vonalra billen a mérleg nyelve, de van olyan is, ami inkább a modernebb világot tükrözi. És van öt-hat darab saját is a korongon. Ezek között is van tradicionális gyökerű, de annyira ki lett forgatva, hogy senki nem jönne rá. Sajnos a feldolgozásokkal mostanában eléggé le lett járatva nálunk ez a műfaj. Az ötlettelenség miatt! Mi ezen a lemezen például a Hard Time vagy a Someone to Love című számokat teljesen egyedi felfogásban játsszuk. Az anyagon a boogie woogie, a rhythm and blues, a funky vagy a rapes megoldások mind megtalálhatók...

A rap azért újnak számít nálatok...

Igen, ez a motívum utal a jövő felé (nevetés)... Főleg azért is csináltunk az eddigiekhez képest mást, hogy a megszokásból - egymáséból is - kilépjünk. Egészen durva elképzelésekkel is megpróbálkoztunk, amiben a zene éppen hogy csak benne van. Lehet, sokan idegennek fogják vélni. Ez nem menekülés, de valahol el kell kezdeni, hogy máshová kell nyúlnunk, mert önerőből már nem tudunk megújulni. Egyébként most először mi csináltuk a lemezborítót: a Jenő rajzolta a grafikát, a Tamás meg a borítótervet készítette. Szerencsések vagyunk ebből a szempontból, mert a Jenő képzőművészként végzett, Gyula fest, Tamás nyomdai ismeretekkel rendelkezik.

Tamás, egyébként másról is ismert vagy: Dorogi Barbarával készítettél lemezt, de említhetném a szájharmonika-tankönyvedet vagy a Hohner harmonika-világbajnokságot is...

Dorogi Barbarával egy csomó olyan számot szerettem volna megcsinálni, amit mi a hangszeretésünkböl adódóan nem tudtunk volna. Például tubát, akusztikus gitárt mi nem használtunk. Másrészt nagyon kevés bluesénekesnő van Magyarországon, és ez egy jó kirándulás volt nekem, hogy ilyet is kipróbáljak. De ezen is játszik, ha nem is egyszerre minden számban, a zenekar: Pár éve készítettem a szájharmonika-kottáskönyvet, ˇ .. aminek lehet, hogy megjelenik karácsonyra egy új, bővített kiadása. Volt az a világbajnokság is , , ahol egész jó minősítést kaptam. De nem szeretem ha különválasztanak a zenekartól. Bár nyilván az emberek jobban megjegyzik azt, aki előttük ugrál a színpadon, mint egy dobost. A többiek nélkül azonban én sehol nem lennék. De ők sem lennének nélkülem. Annyira összeforrt ez a zene velünk, erről az öt emberről szól... A másik, hogy például a Jenő is tervez egy szólóanyagot, de ez is csak egy ugyanolyan kirándulás neki, mint nekem Barbara volt, vagy a könyvírás, vagy Zorán, vagy akármi, amit huzamosabb ideig csináltam. De az ilyen munkáknál szerzett újabb tapasztalatok még inkább a Palermót gazdagítják, mert mi együtt nőttünk fel. Kellenek a máshonnan jövő inspirációk.