1969. december 28-án születtem Gyulán. 1988-ban érettségiztem a békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 1988-1994 között a Zeneakadémia zeneszerzés-szakos hallgatója voltam Budapesten. Diplomám átvétele után négy évig Szegeden, a Zenekonzervatóriumban tanítottam zeneelméletet és kamarazenét. A klasszikus zene mellett folyamatosan a "könnyű" műfajjal is foglalkoztam, olyannyira, hogy időhiány miatt abbahagytam a tanítást, és 1997 óta zongoristaként, és zeneszerzőként, hangszerelőként dolgozom.
A Muddy Shoes és a Hobo Blues Band tagjaként felléptem Ausztriában, Németor-szágban, Szlovéniában, Olaszországban, Finnországban,Csehországban, Ukrajnában, Szlovákiában, Jugoszláviában, Romániában, Svájcban és Bulgáriában. Közreműködtem a Palermo Boogie Gang, Szabó Tamás, a Spo-Dee-O-Dee, a Moonshiners, a Frank Zappa Emlékzenekar, a Pure Blues, a Varga János Project, valamint a Ghymes koncertjein és lemezein, ezen kívül társszerzője vagyok Hobo színházi estjeinek (Viszockij, Villon, Faludy, József Attila). Számtalan jam session-ben vettem részt, ahol együtt játszhattam a hazai és nemzetközi bluesvilág olyan kiválóságaival, mint a Holmes Brothers, Sugar Blue, Louisiana Red, Ripoff Raskolnikov, Ian Seagal, Tino Gonzales, Big Daddy Wilson, Big Bill Morganfield.