ALL COMES BACK

A zenekart 1997-ben alapította, Szabó Tamás és Nemes Zoltán.

A kettősnek induló csapat, hamarosan kibővült három taggal, Frenk (dob- ének), Varga László (basszusgitár) és Szucs Gábor (ének-gitár) személyével. A zenekar közel három évet játszott ebben a felállásban. Ez alatt az idő alatt számtalan koncertet adtak itthon és külföldön, és két CD-t készítettek, (Drinking Wine Spodeeodee és Boogie-Woogie Barbershop cimmel). 2000 szeptemberében Szűcs Gábort, Mezei Ádám-gitáros váltja, akivel 2002-ben megjelenik a zenekar 3. lemeze Ain’t Got No Money címmel. 2003-ban, ismét új énekes-gitárossal játszik a csapat, Long Tall Sonny-val. A rövid munkakapcsolat során, egy igazi őstehetséget ismert meg a zenekar. A klubok anyagi lehetőségeinek beszűkülésével és a zenészek szétforgácsolódásával a zenekar is megváltozott, profilt váltott. Jelenleg, duóban és trióban játszanak, a pesti éjszakai pubokban, és a nagyobb blues rendezvényeken.

„- Én úgy nevezem magunkat, hogy a „progresszív, blues-vendéglátó királyai vagyunk”. Azt gondolom, hogy mindent, amit lehetett megtanultunk egymástól, egymásról és a zenéről. Persze ez folyamatos tanulás. Kevés zenész mondhatja el magáról, hogy olyan zenészekkel játszhatott együtt, akik nem csak kiváló tehetségek, egyéniségek, hanem, hogy kivétel nélkül, mindannyijukkal egy „szellemi síkon” mozog. Vannak nézeteltérések, de amerre nézünk az ugyanaz, az irány. Hogy nem tévedtem, amikor számtalan zenész közül őket választottam zenésztársnak, azt az is bizonyítja, hogy mindegyikük, az ismeretlenből, megtalálta a zenében a helyét, (többnyire frontemberként) anélkül, hogy olyan ruhát vett volna fel magára, ami nem illik rá. Remélem sikerül nekik a cél elérése.
Mindig vannak célok, amiket kitűzünk magunk elé, ám, a változásokat nem tudjuk kikerülni, és nem is akarjuk. Ettől más, minden lemezünk, és ez is inspirál a megújulásra, egyben ez, az egyik mozgatórugója a hosszú évek közös zenélésének, kalandjainak.”

All Comes Back - lemezbemutató, 2005.XII.18

Fotók: Kovarik Márton